Etikettbeli különbségek és íratlan szabályok
- Nem használják a bal kezüket mikor elfogadnak vagy átnyújtanak valamit. A bal kéz tisztátalannak számit.
- Amennyiben lehetséges, kizárólag a jobb kezünket használjuk étkezésnél.
- Nem igazán illendő sétálás, haladás közben enni. Azonban ne lepődjünk meg, ha nyitott szájjal falatoznak, csámcsognak, s közben beszélgetnek velünk egyszerre. A kis böffentés is elfogadott.
- Senkit sem illik a fejen megérinteni, még a gyermekeket sem (akkor sem, ha ok egymás között ezt megteszik), sőt, általában az az ősi szokás, hogy az alacsonyabb rangú személy nem emeli a fejét a magasabb rangú, illetve a vendég feje fölé. Ha ez azonban elkerülhetetlen, akkor meghajolva, vagy fejet hajtva haladnak el mellette.
- Ujjal nem mutogatnak semmire. Mutatóujjal hívni valakit kifejezetten durvaságnak számit.
- Üdvözlésnél és búcsúzásnál szokás a kézfogás. A társaság minden tagját, a nőket is így üdvözlik. S a kézfogásuk nem jellemzően erőteljes, így nem is igazan értik, ha fizikai erőnlétünk megvillan a szorításban.
- Az indonézek alapvetően udvariasak. Általában semmire sem mondanak nemet, mert nem kívánnak kellemetlenséget okozni partnerüknek. Ezért van, hogy általában nem válaszolnak egyértelmű elutasítással. A válasz elől való kitérés azonban tagadást jelent.
- Megszégyenítőnek tartják a velük szembeni idegességet es a nyíltan kimutatott haragot. A következetesen udvarias magatartást kedvezően fogadjak. Azonban amikor eljön a pillanat, hogy elégedetlenségünknek mégiscsak hangot adnánk, többet érünk el ravasz fordulatokkal, semmint hangerővel.
- Nem illik csípőre tett vagy karba font kézzel kommunikálni, kifejezetten durvaságnak számit, merthogy indulatot vélelmeznek mögötte.
- Az orr kifújását udvariatlannak tekintik, így halkan, a társaságtól elfordulva tegyük azt.
- Próbáljunk rugalmasak lenni az idő beosztását illetően, az indonézek állandóan késnek, s szinte mindent igen lassan tesznek az európai tempóhoz képest. Számukra értelmetlen a kapkodás, a rohanás. Nem sietnek.
- Az indonéz emberek számára a “privát terület” fogalma nem jelent semmit, így gyakran azt nem is tartják tiszteletben; számukra minden ajtó szinte mindig nyitott, s mivel nem szeretnek egyedül lenni, így állandóan társaságot keresnek, ami a nyaraló turistákat gyakran zavarja. A másik ember megérintése számukra természetes, s nem tolakodás. Gyakran láthatunk olyat is, hogy fiúk fiúkkal kézenfogva sétálnak, pusztán csak azért, mert jó barátok; jelentéstartalma egy ilyen jelenetnek nincs is különösebb a számukra. Ez természetes.
- A vásárlás Indonéziában mindig alku tárgyát képezi, ez gyakorlatilag a vásárlás, mint folyamat elhagyhatatlan része. Bátran alkudjunk, minimum az általuk megadott ár felére!
- Azonban ahol árakat látunk kiírva a tárgyakra, avagy egy feliratot az ajtón, hogy FIX PRICE, ott neki sem érdemes kezdeni. (A nagy áruházakban minden rögzített áras, mint pl. a Matahari nevezetű bevásárlóközpontban.)